7.Fejezet

Az egész Tisztás megváltozott. Eluralkodott a káosz mindenkin. A fiúk össze-vissza rohangáltak, és valaki még ordibált is. A félelem elkezdte a feladatát, és lassan az elmékbe mászott.

Furcsa módon, engem nem kötött le annyira. Bennem is volt persze a rémület halovány szikrája, de az agyam, most nem ezen a dolgon kattogott. Hanem Newton.

Tényleg megcsókoltam, azt aki régebben a legjobb barátom volt. Buta voltam. Nem tudtam mit csinálok, és csak most esik le a súlya a tettemnek. Aggódott értem, amikor kimentem az Útvesztőbe. Talán a bizalmába fogadott, de én mégsem mesélek el neki mindent. Régebben ez kérdés se volt, az első aki tudta a titkaimat mindig Newt, és most elhajlottam ettől. 

Nem tudja, hogy megszúrtak. Nem tudja, hogy miért lettünk barátok. Nem tudja, hogy szeretett.

Öntudatlan voltam, és Apámra hallgattam. Ha ő nem szólal meg a fejemben ez mind meg sem történik.

Kezdett ez a gondolat felemészteni, nem éreztem ennek a súlyát. Alby rángatott ki a gondolkozásból, épp felém közeledve.

- Hazel! Hazel! - ordibálta, mire én felé fordultam. Látszott rajta az idegesség. Lépteit sietve tette meg. Csípőjére tette a kezét, és belevágott a mondandójába - Egyetlen kérésem volna. Vigyázz Chuckra. Meg van rémülve, mint mindannyian! Találj neki és magadnak egy biztonságos helyet. Kérlek - a hangján már szinte hallatszott a kérlelés. Sosem láttam még Albyt ilyennek. Ideges volt, és nyugtalan, amit ebben a helyzetben meg is értek.

- Persze. Vigyázok rá - nagyot nyeltem, és bólogatni kezdtem.

Chuckot láttam meg Alby háta mögött jönni, épp felénk igyekezett. Lábait szaporán szedte.

- Köszönöm - motyogta alig hallhatóan a vezér, majd hátat fordított és elindult.

Agyalni kezdtem, hogy mégis hova mehetnénk. Biztos, hogy a Siratók ide fognak jönni, hiszen nekik az egész Útvesztő szabad pálya. 

Ennél a gondolatnál, Alby után kiáltottam, mire ő kérdőn felvont szemmel félvállról visszanézett.

- Reggelre kell visszaérnünk? - gyanakvóan tettem fel a kérdésemet, és az ujjaimat kezdtem el óvatosan tördelni. Mi van ha nem engedi meg a tervem? 

- Hazel, most ez érdekel a legkevésbé, hogy mikor akarsz visszajönni. Jobb dolgom is lenne, egy valamit kértem csak. Azt csináld meg - futni kezdett a Tábor felé. Ebből sikerült annyit leszűrnöm, hogy nem tiltotta meg, azt, hogy ne menjünk ki, tehát megvalósítjuk az ötletemet. Meg fogom védeni Chuckot, akár az életem árán is. 

Senki iránt nem voltak érzéseim, de volt pár ember, akik nagyon közel állnak hozzám. Ilyen a kis Chuck is, akit nagyon jó barátomnak tartok. Newt, aki neve hallatán, vagy csak a puszta gondolatától hevesebben kezd el verni a szívem. Gally, a bátyám, aki szó nélkül itt hagyott engem. Apa, akinek bármit megadnék egy öleléséért. Anya, aki számomra a Napfényt jelentette a sötét napjaimban. Allison, akit már három éve nem láttam.

- Hazel! - a kis göndör hajú barátom odaért hozzám. Feldúlt volt, és nála is fellobbant a félelem tüze. Arcáról cseppekben fojt le a verejtéke.

- Figyelj Chuck. Tudom, hogy most meg vagy nagyon rémülve, de megígértem Albynak, hogy vigyázok Rád, bármi áron. Nem fog esni bántódásod ameddig én itt vagyok - határozottan ejtettem ki a szavaimat, és teljes mértékben komolyan gondoltam őket. Leguggoltam a fiú elé, mire ő szorosan megölelt.

Nem szabadott tétováznunk, így eltoltam magamtól, és a vállára raktam a kezem,

- Menj el a Konyhába, és hozz pár almát, meg egy kulacs vizet! Kelleni fog. Én addig elmegyek a fegyveremért, okés? Egy perc múlva itt találkozunk! - Chuck hevesen bólogatott, majd futásnak eredt a Konyha fele, én pedig az ellenkező irányba, a Táborba.

Az épület fala körül kezdtem keresni az íjamat, amit hamar meg is találtam. Felkaptam a hátamra, és visszanéztem a találkozóhelyünkre. Chuck már ott állt hátizsákkal a kezében, amit fel is kapott a hátára. Beérve a gyereket, az Útvesztő felé mutattam.

- Kimegyünk a búvóhelyemre. Ott lesz a legbiztonságosabb - az este már fátylat borított a kék égboltra, és rohamosan kezdett sötétedni. Futásnak eredtünk, de a Kapunál Chuck megállt.

- Még sosem mentem ki oda. Soha - nagyon zihált, és égett a rémülettől. A haját piszkálgatva akartam belé bizalmat önteni.

- Ne félj, nem olyan, mint amilyennek mondják. Ez lesz az első alkalmad! Tetszeni fog! - kaján mosolyra húztam a számat, és ő is viszonozta a gesztusomat.

Volt egy rövidebb út, amit eddig csak egyszer használtam, de most kénytelen voltam ismét. Öt percen belül a búvóhelyemre értünk. A kis barátom tátott szájjal nézett körbe a helyen, és erősen megtapogatva a repkényt, elkezdett felmászni. Némán követni kezdtem. 

Fent a tetején pokrócot raktam magunk alá, majd leültünk. Chuck lihegett, de egy hirtelen mozdulattal a nyakamba ugrott.

- Ez nagyon király! Köszönöm - lehunytam a szememet, és éreztem ahogyan a fiú szívverése lassulni kezd ami a higgadtságot eredményezte.

Így voltunk körülbelül egy percig, amikor elhúzódott tőlem és beleharapott egy almába. A jóízű falatozásáról én is megkívántam egyet, így mindketten vacsorázni kezdtünk. Nem tudom mióta nem ettem, de ez most kifejezetten jólesett a gyomromnak.

- Mi van közted és Newt között? - a hirtelen kérdés miatt megakadt a torkomon egy falat, így köhögni kezdtem. Letaglózott a kérdése.

- Tessék? - vizet kortyolgatva kérdeztem vissza, és őszintén vártam a válaszát. Nagyot nyelt, és a szemembe nézve folytatta.

- Amikor legutoljára beszélgettünk azt mondta, hogy emlékeztél valamire a múltadból, és ti barátok voltatok vagy micsoda. Meg, hogy furcsán viselkedtek egymással szerinte, de ő bír téged, ezt biztosra állíthatom. A Tisztáson mindenki barátja mindenkinek. Mint én neked. Azt mondta, hogy jobban meg kellene ismernünk Téged, mert alig tudunk rólad valamit. Titokzatos vagy, és fura, hogy sok mindenre emlékszel. Nem olyan vagy, mint mi. Semmire se emlékszünk, csak a bökött nevünkre és ennyi... - bármi mást amit mondott nem hallottam. A testem nem reagált semmire a kinti világból. Szédülni kezdtem, és a fejem majdnem széttört a fájdalomtól. Fogalmam nem volt mi okozza ezt, de borzalmas volt.

- Hazel! Hazel, hahó! - Chuck hangjára egy kicsit kezdtem ébredezni a kábulatomból, de nem nagyon segített - Mi a fene van veled?

- Nem tudom. Rosszul vagyok - a hangom kezdett elcsuklani, és az ólom szemhéjaim csak nehezedtek. Nem alhattam el, mert vigyáznom kellett Chuckra.

Valami meleg anyag kezdte csiklandozni a bal karomat, és onnan szivárgott le. A gyerek pont azon az oldalamon ült és egy gyors rántással maga felé fordította a kezemet. Szivárgott belőle a vér.

- Istenem, mi ez? - felhúzta a könyökig érő pólómat egészen a vállamig, és egy percre elállt a lélegzete. Én ellenben vele kapkodtam a levegőt, mert úgy éreztem pár másodperc múlva megfolyt az oxigénhiány. Óvatosan rápillantottam a felkaromra, ahonnan a pokoli fájdalom forrása volt.

- Megszúrtak? Mégis hogyan? - a kis srác felemelte a hangját és a szúrás helyét kezdte bámulni. Nem mondhatta meg a többi fiúnak a Tisztáson, hogy ez történt, főleg nem Newtnak és Albynak. Kitoloncolnának örökre ide, de az ő segítségük nélkül nem tudok kijutni innen.

- Ne aggódj, nincsen semmi bajom - nyugtatgatni próbáltam, de nem működött. Éreztem ahogyan a testemből kezd kiszivárogni az erőm.

- Hogyne lenne baj?! Megszúrt egy Sirató! - hangja kiabálásba fordult át, amit az idegesség kerülgetett. Felzaklatta magát, egy ilyen hülye seb miatt, de nem volt energiám neki ordítva válaszolni - Mióta történt?

- Egy hete, asszem. Hidd el, semmi gáz sincsen.

- Azt mondtad, hogy készítettél egy Ellenszert, amikor legelőször megszúrt egy. Használtad most is, ugye? - mélyen a szemembe bámult, és el sem engedte a felkaromat, ahol az a gyönyörű szúrás virított.

- Igen, és el is múlt egy időre. Nem értem miért nem használ - felnyögtem a fájdalomtól, és tartottam Chuckal a szemkontaktust - Ne foglalkozz vele. Itt maradunk reggelig, addigra jobban leszek. Nem fogok bekattanni, mint az a Futár ember, azt hiszem Ben. Egyszer már túléltem, most is túl fogom. Csak kérlek ne szólj senkinek róla. Könyörgöm - a végét már olyan halkan mondtam, hogy nem csodáltam volna, ha nem érti meg. Chuck hatalmasra nyitotta ki a szemét, és visszahúzta a pólómat a karomra. Átázott a vértől, de ez volt a legkevesebb, amivel most foglalkozunk.

- Tudsz Benről? - tátott szájjal méregetett, én pedig bólintottam egyet.

- Alattam futkosott, és amikor meglátott meg akart ölni. Elkezdett felfele mászni, de egy Sirató lekapta és elvonszolta - rossz emlékek törtek belőlem elő, és felidézte az éppen ordibáló, nálam pár évvel idősebb fiút, akit elragadtak.

Pár percig szótlanul meredtünk az előttünk lévő falra. 

- Ugye tudod, hogy nem tarthatom titokban, azt, hogy megszúrtak?

- Chuck könyörgöm! Nem tudhatja meg senki! Ki fognak toloncolni, és soha többet nem találkozunk! Ott van nekem Gally. Tudod, ő a bátyám. Nem hagyhatom csak úgy ott - próbáltam meggyőzően érvelni, de azt találtam a legjobb megoldásnak, hogy megmutatom neki, hogy semmi bajom sincs. Feltápászkodtam a földről és felé fordulva mutattam neki a lábamra - Látod? Nincs probléma! Tudok járni! -büszkélkedve mutattam meg neki, de még mindig ugyanúgy émelyegtem.

- Szerintem jobb lesz, ha alszunk. Reggel pedig visszamegyünk a Tisztásra, okéság? - kaján mosolyra húztam a számat, és bólintottam.

Visszaültem az eredeti helyemre, hátamat a falnak döntve. Chuck a repkények felé nézett, ahonnan feljöttünk, majd odasétált.

- Héj! Mit csinálsz? - összeráncolva a szemöldökömet, utána akartam indulni, de ő a mutatóujját felém tartva intett le.

- Ott van - nem kellett többet mondania, egyből tudtam, hogy ez a két szó kire utal. Behunyva a szememet, nekidöntöttem a fejemet a falnak. 

A sírás vágya kerülgetett. Anya járt a fejemben, és Apa. Ők mondták mindig, hogy sosem lesz semmi bajom, erre most itt ülök, vérző karral, azzal a tudattal, hogy meghalhatok. Egy könnycsepp megállhatatlanul kigördült a szememből, és Chuck fejét éreztem a jobb vállamon. 

- Ő szúrt meg, igaz? - keserű hangon kérdezte, és átérezte mindazt ami velem történik. A fájdalmat, a veszteséget, a bánatot. Igazi barát volt.

- Igen - ez volt az utolsó szó, amit azon az éjszakán kiejtettem. Chuck két percre rá elaludt, én pedig végig ébren maradtam, és a családomon gondolkoztam volna, de valami megakadályozott ebben.
A homlokomhoz nyúltam, és egy pillanat alatt elvettem róla a kezem: tűzforró volt.
Teltek a percek, talán az órák is, de nem lett jobb a helyzetem: fáztam, és a kezem majd leszakadt a fájdalomtól. Nem akartam Chuckot felkelteni, aki a vállamra fektette a kis fejét és azon aludt el. Nem mocoroghattam és hangot se adhattam ki, mert a végén felébred.
Fogalmam nem volt róla, hogy hány óra lehetett, de még nagyban éjszaka. Féltem, hogy mi zajlik a Tisztáson, amíg mi nem vagyunk ott. A Siratók mennyi embert ölhettek meg? Gally jól van?
A szívem összeszorult, amikor az agyam Newtra gondolt. Ő vajon túlélte? Semmi baja? Aggódik értem? Önmagamnak megválaszoltam az utolsó kérdésem, mert én aggódok érte. Nagyon.
Édesem, úgy aggódom érted. Féltelek az ottani veszélyektől, és látszik az állapotodon, hogy nem vagy jól. Miért történt ez veled? Mi a francért vitt be a hülye... Áh, nem tudom kifejezni azt, amit most legszívesebben tennék azokkal, akik oda küldtek Titeket, de muszáj segítenem neked. Nekik.
Mindenben támogatlak, és amint kijuttok onnan, én itt várok Rád. 
Fel sem tudod fogni, mennyire örülök annak, hogy megtaláltad a bátyádat, akinek mostanra elment a józan esze is. Az egész helyzetet annyira sajnálom.
Meg fogsz gyógyulni, ígérem. Ne feledd, bármi is történne, nagyon szeretlek.

- Hazel! Hazel, reggel van! - Chuck rángatására keltem fel. Sikerült elaludnom, órák hossza szenvedés után. Az álmomban Apa beszélt hozzám, és alig emlékszem valami foszlányra. A nyaklánc elvesztése óta, nem gondoltam Newtra éjszakánként, és ameddig nem lesz meg, nem is fogok tudni. De most ez volt a legkisebb gondom.
- Ó, szuper - halványan mosolyogni próbáltam, ami nehezen jött össze, de sikerült. A göndör hajú barátom szomorúan nézett rajtam végig, amin kérdőre vontam fel a tekintetemet.
- Sokkal rosszabbul nézel ki. Nagyon meleg a homlokod, mintha perzselne szó szerint. A kezed még kékebb lett, és véraláfutásosabb...-megakadt a mondat felénél, és egy könnycsepp gördült ki a szeméből. Igyekeztem állni a kemény lányt, hogy ne mutassam ki azt, hogy én is szintén úgy félek attól, hogy mi lesz velem, mint ő. Letöröltem a könnyét az arcáról, és mosolyra húztam a számat - Nem akarom, hogy bajod essen. Te vagy az egyik legjobb fej Tisztárs, akit valaha is megismertem. Megvédtél, és itt maradtál velem betegen. Köszönöm. Most itt az ideje, hogy én segítsek neked.
- Minden rendben, Chuck. Pár nap és elmúlik, meglátod, nyoma se lesz! Most viszont szerintem menjünk vissza a Tisztásra. Lehet aggódnak miattunk - nagy nehezen felálltam, és a hátizsákot a hátamra dobva indultam el a repkényes fal felé.
- Ja, és a hangodat kifelejtettem. Mintha nem is beszélnél, annyira halk - Chuck mellém ért, és visszahúzva a pólóm ujját, elindult lefelé.
Próbáltam nagyon pozitív lenni ehhez az egész dologhoz, és éreztem, hogy nekem kell feloldanom a hangulatot. Mivel futni nem tudtam, ezért legalább kell egy tíz perc gyaloglás ameddig visszaérünk. Tehát, kellett egy téma.
- Tudsz valamit erről a lányról, Teresáról azt hiszem. Ez a neve ugye? - a lépteimet egyre nehézkesebben tettem meg. Szédülés, és hányinger kerülgetett, ami együtt egyszerre szörnyű volt. Nem tágítok az ellen, hogy senkinek nem mondom el. A fiú nem tett ígéretet, de bízom benne annyira, hogy tartani fogja a száját.
- Igen, ez a neve. Nem tudok túl sokat, csak annyit, hogy hozott fel egy papírt, amire az volt ráírva: Ő az utolsó. Örökre. És állítása szerint elindította a Végzetet.
- Értem. Szerinted velem hajlandó lenne beszélni? Mint lány a lánnyal - volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ez a hülye kísérlet, vagy mi, amiben vagyunk, lánnyal kezdődik és azzal is zárul. Közte pedig érkeznek a fiúk. Ezt Teresával akartam megbeszélni, hátha ő is tud valamit.
Miért csak én emlékszem dolgokra? A többiek sosem hinnének nekem erről, még Newtban is erősen kételkedem. Chucknak se merem elmondani, pedig tudom, hogy ő megértené, és talán hinne is nekem. Fájt a szívem, hogy titkolnom kell előtte, de betelt a pohár.
- Figyelj Chuck, most mesélni fogok neked valamit. Nem érdekel, hogy elhiszed-e nekem vagy sem, de jobb ha tudsz róla.
A kis srác felém fordulva, meglepetten bólintott, én pedig belevágtam a mesélésbe.
Mindent elmondtam neki, amire emlékszem. Ő szó nélkül végighallgatta az egészet, és néhol némán bólintott.
Elmeséltem neki Gallyt, a táblát amit itt kint találtam, azt, hogy Édesapám hozzám beszél álmomban, és a Newt és köztem lévő kapcsot, ami egykor létezett.
- Hogy lehet ez? - az egyetlen kérdés amit a mondandóm után feltett az ez volt. Meredten bámultam magam elé, és kavicsot rugdostam a lábammal.
- Nem tudom, de elakartam neked mondani. Tudom, hogy te megértesz, és muszáj volt - az utolsó előtti folyosóra besétálva, a fiú egyre jobban kezdett feldobódni. Izgatottan kezdett vigyorogni, lakhelye láttán, és felém fordult.
- Természetesen hiszek Neked. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi van a Tisztással. Előremegyek rendben? - aprót bólintottam, ő pedig rögtön futásnak is eredt. Bevette az előttem pár méterre lévő, jobbra kanyarodó kanyart, ezzel az utolsó folyosóra érve, ami egészen a Tisztásig vezet.
Lassú tempóban követtem, de éreztem, hogy a lábaim kezdik feladni.
Én is befordultam az utolsó akadály felé, ami a zöld placcra irányul. Így a távolból látva nem tűnt túl vészesnek a helyzet, sőt: nem láttam rosszra utaló nyomot, persze lehet, hogy közelebbre érve megváltozik a nézőpontom.
A testem kezdett nagyon a végső stádiumba érni: a szédülésem a tetőfokára hágott, és a láz kezdte felemészteni az elmémet. Fáztam, de annyira, hogy úgy érzetem, mintha egy jégbe lennék belezárva.
A gondolataim össze-vissza cikáztak, és olyanok röppentek fel, amiket még életemben nem hallottam. Nem tudtam mihez kapcsolni őket, de párat megjegyeztem belőle.
Teljesen meghülyültem ettől az egésztől, és fogalmam sem volt arról, hogy mit teszek.
Albyt láttam meg, ahogy felém mutogat, és pár fiú kezd el felém rohanni. Nem voltam túl messze, de annyit sikerült látnom, hogy Chuck sétált a vezér mellé. Tudtam mit művelt.
A két srác lefogott, az egyik Jeff volt, a másik Clint. A kezeimnél fogva kezdtek el vonszolni a Tisztás felé, én pedig rugdosódva elleneztem. Alby elé érve, legszívesebben megfojtottam volna Chuckot.
- Hogy tehetted? Megbíztam benned, minden egyes titkomat elmondtam! Mindent! Megígérted, hogy nem teszed meg! Elárultál! Elárultál! - egyfolytában a gyerekre ordibáltam, aki kiállva az igazáért, előállt Alby jobb keze mögül és szembeszállt velem.
- Én csak azt akarom, hogy jobban legyél! Amit mondtam a búvóhelyen azt komolyan gondoltam, és nem érdekel, ha ezért megutálsz! Nem veszthetünk el Téged, egy ilyen hülye szúrás miatt! - közelebb lépett hozzám, és Alby engedélyét kérve, aki bólintott, letépte rólam a bal karomon lévő ingnek egy részét. Csodálatosan virított a szúrásom nyoma, amitől egy percre az ott lévő összes fiú megdermedt.
- Megígérted, hogy nem teszed meg! A szemem láttára mondtad! Hazug áruló vagy! Utállak! - csak úgy szivárogtak belőlem a szavak, amiket mintha Chuck magára se vett volna.
Útvesztő-próba. A VESZETT jó. 
Ezek a szavak ugrottak be, mielőtt teljesen elájultam volna. Newtot láttam meg felénk rohanni, és mire ideért, teljesen elborult az agyam. Nem hiszem, hogy a szúrástól lett volna, inkább a láztól.
- Te nekem azt mondtad, hogy szeretsz - mutogattam rá, és elröhögtem magam. A többi ott álló kérdően bámultak rám, de nem érdekel. A figyelmemet, csak az a kretén kötötte le, legalábbis abban a pillanatban ezt gondoltam róla - Tudom, hogy hazudtál. Hülye kis pisisek voltunk, és te úgyse emlékszel semmire. Én egyik éjjel erről álmodtam képzeld. És nem meséltem el, mert úgyse hitted volna el nekem.
Állva a többiek tekintetét, ugyanúgy folytattam, még mindig röhögve.
- Azt hiszitek, hogy ez attól a hülye szúrástól van? Hát tévedtek. A láztól. Most ugrott be egy emlékfoszlány, hogy én totál megőrülök attól, ha felmegy a testhőm. És valószínűleg el fogtok küldeni a nem tudom hova, talán vissza abba a hülye Útvesztőbe, de nem izgat. Semmire se fogok emlékezni, arra se amit most mondok, de olyan infóim vannak, hogy segítheti a kijutásunkat innen.
- Itt meg mi a fene történik? - csatlakozott Thomas is, aki egy lány társaságában érkezett. Gondolom ő volt Teresa.
- Össze-vissza beszél, mert megszúrták - Chuck gyors kis felvilágosítást tartott a Futárfiúnak. Newt arca totál lefagyott, és elkapva a tekintetemet, tette fel a már többször hallott kérdést.
- Megszúrtak? - továbbra is nevettem, és elfordultam a bal kezemmel felé.
- Nem meglepő mi? Egy olyan kretén, mint én, simán elintézi magának másodszorra is. Nálatok aki az Átváltozáson keresztül ment, verni akart, vagy ölni, és rossz dolgokra emlékezett vissza. Ebből látszik, hogy rám nem ez a hülye méreg hat.
- Igaza van - kontrázott Alby is amire meglepődtem. Pont ő fog nekem igazat adni? - Nem úgy reagál a méregre, mint mi. Nem lett bolond, csak ordibál, és zagyvál minden marhaságot - teljesen bedühödtem erre a felvetésére, mert nem zagyváltam baromságot! Mind igazat mondtam.
Nem fogsz emlékezni semmire. Hazel ne engedd, hogy beadjanak bármilyen szerről is van szó!
Már megint Apa hangja csendült fel a fejemben, amitől egy kicsit lehiggadtam. Nem érzékeltem a kinti világot, csak sután hallottam, ahogyan a körülöttem álló Tisztársak ordibálnak, vagy beszélgetnek egymással.
Alby Jeffet és Clintet faggatta, hogy ő milyen tüneteket produkált, és, hogy lehetséges az, ami velem most van.
Teresa amint meglátta, hogy én is lány vagyok, Thomast kezdte kérdezni rólam, hogy én mit tudok, stb.
Chuck pedig Newtal társalgott, és épp azt magyarázta, hogy miért ordítottam le azzal, hogy ő mondta, hogy szeret engem.
Elmosolyodtam rajtuk, és keresgéltem Newt szemeit. Pár pillanat után megtalálta a tekintetem, én pedig az utolsó mondatomat neki szenteltem, mielőtt elvesztettem volna az összes eddigi emlékem, és az ájulás kábulatába nem estem.
- Kérlek, segíts majd emlékezni - mondtam, és összeestem a két fiú tartása között. A következő pillanatban egy tűt éreztem a szúrás után egy kicsivel, és véglegesen lecsukódtak a szemeim.