11.Fejezet

Teljesen lefagyva álltam a bátyám előtt. Nem tudtam hinni a szememnek, hogy így néz ki: nyakán sorjában éktelenkedtek a lila erek, amik egészen a fejéig felfutottak. Könnycseppek jöttek ki a szemeiből, amik nem akartak elállni. Felé kezdtem indulni. Azt hittem, hogy meghalt, erre ott állt velem szemben, és muszáj volt beszélnem vele.
- Hazel, ne menj! - egy kéz nyúlt a bal csuklómhoz, és visszarántott magához. A szőke hajú fiúval találtam magamat szemben, aki aggódóan meredt rám.
- Ő a testvérem, Newt. Muszáj - elhúztam tőle a karom, és ismételten felé vettem az irányt.
- Gally? Nézd! Kijuthatunk! Itt vagyunk! Gyere velünk te is! - próbáltam meggyőzni, de ő csak szipogva fogta a fegyvert egyre erősebben, egyenesen felém.
- Nem megyünk sehova! Az Útvesztő az otthonom! Ahogyan nektek is!
- Tévedsz, Gally - Thomas hirtelen mellettem termett, az íjammal a kezében, amit át is adott nekem. Felhúzva én is a báryám felé emeltem a fegyveremet, amitől egy kicsit meg is hátrált - Ki megyünk innen. És Te is velünk jöhetnél!
- Igen? Egy olyan világba, ahol amúgy is meghaltok? - elröhögte magát, és a kezét maga mellé csúsztatta. Köhögve, de ismét belekezdett a mondandójába - Mind megfogtok halni! Ha kell egyenként, te megölnek Titeket! Hazelt pedig én magam fogom! Itt és most! - felém tartotta a pisztolyát, és a ravaszon volt egyetlen vérző ujja.
Zakatolni kezdett a szívem, és behunytam a szememet.
Miért akar megölni? Mit tettem én ellene?
- Azt próbáld meg! - Thomas védelmébe vett, és szigorúan nézett Gallyre.
- Itt maradok az otthonomban - mondta halálos nyugalommal - És Ti is!
Thomas felé irányította a fegyvert, és elsütötte. Chuck védekezően termett előtte, majd Gally összeesett: Minho egy lándzsát dobott a mellkasába, amitől azon nyomban kiszállt belőle az élet szikrája.
Rögtön odarohantam hozzá, és leguggoltam elé. Még a szeme nyitva volt, de tudtam, hogy nem sokáig.
- Szeretlek, Gally - a könnyeim záporozni kedztek, és egy az arcára is hullott - Annyira sajnálom.
Felálltam mellőle, majd a többiek felé vettem az irányt.
- Thomas... - abba a percbe Chuck összeesett, és egy véres folt éktelenkedett a pólóján. A Futárfiú azon nyomban a kezei közé kapta.
- Chuck! Hé! - odasiettem én is, és a másik oldalán kezdtem fogni.
- Ti voltatok a legjobb barátaim... Amit nagyon köszönök. Sosem foglak Titeket elfelejteni - belenyúlt a zsebébe és két darab faragott embert vett elő. A kezünkbe nyomta majd folytatta - Köszönöm... Köszönöm...
A szám elé kaptam a kezemet, majd sírva láttam, ahogy Chuck itthagy bennünket. Thomas még szólongatta, de nem járt sikerrel.
Az érzéseim teljesen kavarogtak bennem, és legszívesebben ordítottam volna.
Meghalt a bátyám, aki teljesen megőrült. Meghalt Jeff, a legjobb Kóronc, akit valaha ismertem. Meghalt Chuck, aki megmentett engem a láztól.

Fekete ruhás alakok rontottak be az ajtón, majd mindenkit kihurcoltak a teremből. Engem meg Thomast fel kellett emelniük, mert nem akartunk elmenni.
Kivonszoltak minket a helyiségből. Egy sivatagban találtuk magunkat, amit a Nap ereje pokolian felmelegített.
Beraktak minket egy helikopterbe, ami az utolsó ember után rögtön fel is emelkedett.
- Jól vagytok srácok? Nyugi már biztonságban vagytok - mondta egy barna hajú alak, aki vigyorogva meredt ránk.
Odakúztam a helikopter azon oldalába, ahol ablakok voltak, és a tájat kezdtem el figyelni.
Az Útvesztő felett repültünk el, aminek a látványa borzalmas volt. Nem is bírtam sokáig nézni, így elfordultam tőle, majd behunytam a szemem.
- Gyűlöllek!
Ez a kiáltás beleégett a tudatomba: én mondtam ezt Chucknak, amikor kijöttünk az Útvesztőből.
Egy kéz fogta meg az enyémet, ami épp a földön pihent. Kinyitottam könnyekben ázott szemem, és Newtal találtam szemben magam. Szó nélkül megöleltem, amit viszonzott is. Szükségem volt valakire, aki még itt van velem. Az pedig nem volt más, mint Ő.
- Minden rendben lesz. Ígérem - eltolt magától, majd egy laza mozdulattal letörölte a könnyel borított az arcomat. Halványan mosolyogtam, és aprót bólintottam. Nagyon reméltem, hogy végre az lesz amit ő mond.
Vállára hajtottam a fejemet, és csendesen magam elé meredve néztem ki az ablakon. Az álmosság a hatalma alá kerített, így gyorsan elbóbiskoltam.

- Thomas, Hazel! Ébredjetek, mennünk kell! - Minho ordibálására kaptam fel a fejemet, ami a helikopter oldalán feküdt. Lövöldözések hangját hallottam, és rajtunk kívül senkit nem találtam a kis helyiségben.
Felpattantam a helyemről, majd egy férfi az ujjával egy óriási épületre mutatott. Habozás nélkül elkezdtem felé futni, miközben körbe tekintettem. Sötét éjszaka volt, a csillagok természetesen nem látszódtak az égen. Csak a Hold állt ott, társaság nélkül.
Az épület, mely felé rohantam, gigantikus méretű volt. Reflektorok világították körbe. Elég félelmetesnek tűnt, de ha oda kell mennem, hát megyek.
Beérve becsukódott mögöttem a kapu, majd odamentem a többiekhez, akiket időközben észrevettem.
- Merre voltatok? - érdeklődött Teresa, aki Thomashoz sietett, majd megölelte. Én a térdemre támaszkodva kapkodtam levegőért, mígnem egy nő meg nem jelent előttünk.
- Remélem jól vagytok! Biztosan sok kérdésetek van, amikre majd ne aggódjatok, megkapjátok a válaszokat. De addig is szabaduljatok meg a szagotoktól. Abban a helyiségben van a fiúk zuhanyzója, a lányokat pedig én kísérem el. Itt vannak ruhák, ezt majd vegyétek át - kedvesen mosolygott, és odaadta a fiúknak a ruháikat. Valami nagyon nem stimmelt vele. Túlságosan mű volt a viselkedése - Lányok, ti várjatok ameddig hozom a ti ruháitokat is.
Teresa bólintott. Én szó nélkül hagytam, hogy hátatfordítva elmenjen.
- Holnap tartsunk egy gyűlést - mondta Minho, aki a kezében tartott ruhadarabokat vizsgálgatta.
- Rendben. Azért viszont mindenki jöjjön ide, és találkozunk lefekvés előtt - kontrázta Thomas.
A nő időközben visszaért, és odaadta nekünk a ruhákat, majd magunkra hagyott minket.
Teresával éppen indulni készültünk, amikor egy kéz érintette meg a vállam.
- Ugye majd visszajössz? - Newt állt előttem kaján mosollyal a száján, amire én is ugyanezzel reagáltam.
- Persze. De jobb lesz, ha most megyek és lezuhanyzom. Nem árt - beletúrtam a hajamba, majd elindultam Teresa nyomába.
Nem haladtam túl sokat, mert ugyanez a kéz, ragadta meg a csuklómat, ezzel visszarántva magához. A szőke fiú egyik pillanatról a másikra ráhelyezte az ajkait az enyémekre. Erre azonnal a nyaka köré fontam a kezeim, ezzel szorosabban húzva magam felé. Ő megfogta a derekemat, amitől muszáj volt belemosolyognom a csókjába.
Az idilli pillanatnak Minho és Teresa vetett véget, füttyszóval.
Elhúzódtam Newttól, aki még mindig mélyen nézett a szemeimbe.
- Ezt muszáj volt, Zöldi - mondta, és elvigyorodott.
Már épp válaszra nyitottam volna a szám, amikor Teresa elhúzott, a zuhanyzó irányába.

Megkönnyebbülés volt beállni a forró víz alá. Lemostam magamról a sok koszt és vért, amit az Útvesztőben szereztem.

Megmostam a már jó ideje nem látott vizet hajam.

Miután végeztem felvettem a tiszta ruháimat, és a nő a szobánkba kísért minket Teresával.

- Nem hiszem el, hogy kijutottunk - mondta Teresa, majd leült az ágyára.

- Nem hiszem el, hogy meghaltak - válaszoltam, amire a lány felém nézett. Megrázta a fejét, majd áttért az én ágyamra, és helyet foglalt mellettem.

- Mindig velünk lesznek. Itt bent - mutatott a szívére - Ők is kijutottak velünk együtt.

Aprót bólintottam, aztán megöleltem Teresát. Nagyon jól estek a bátorító szavai.

- Aludjunk, hosszú napon vagyunk túl.

Összeráncoltam a szemöldököm.

- Vissza kellene mennünk hozzájuk. Hiszen megígértük.

- Te megígérted a szöszidnek, de én fáradt vagyok, Hazel. Neked se ártana aludnod.

Végül beletörődtem az ötletébe, és én is elaludtam, vele együtt.